2013. december 23., hétfő

Zserbógolyó


Elkészült a bejgli (idén 33 db, amiből csak 6 a miénk), a mézeskalácsok, és sok-sok egyéb aprósüti, de azért ezt még ki kellett próbálnom. Nem csalódtam.:-)
"Kicsit" egyszerűbb, mint a rendes zserbó és ízeiben teljesen hozza a klasszikust.
Nagyon ajánlom, kb fél óra elkészíteni!

Hozzávalók (nekem 21 db lett):

-15 dkg darált keksz
-10 dkg darált dió
-kb. 5-6 ek. sárgabaracklekvár

A bevonathoz:

-15-20 dkg étcsoki
-darált dió

Elkészítés:

1. A kekszet és a darált diót összekeverjük, majd annyi lekvárt teszünk hozzá, hogy jól formázható masszát kapjunk.
2. Csináljuk meg a golyókat, majd tegyük őket félre, míg megcsináljuk a bevonatot.
3. Ehhez a csoki 3/4 részét olvasszuk meg, majd a maradék csokit keverjük hozzá és addig kavargassuk, míg az is felolvad benne.
4. A golyókat szúrjuk pálcikára és mártsuk meg a csokiban, majd lecsepegtetés után tegyük sütőpapírra dermedni.
5. Darált dióval szórjuk meg a golyók tetejét (ezzel elfedjük a lyukat,amit a pálcika csinált) és várjunk.:-) Kb 2 óra elterltével megdermed a csoki és lehet enni!

2013. december 22., vasárnap

A legfinomabb vajas, omlós keksz

 
Ez a keksz amellett, hogy isteni finom, nagyon jól megtartja a formáját, nem dagad meg, így nagyon jól lehet díszítgetni is, ha valakinek ahhoz támad kedve.
Egy hátránya van, a tészta nagyon omlós, így nehéz nyújtani. Én nagyon kis adagokban nyújtottam, és vizeztem közben a kezem. Ha valaki nagyon nem boldogul vele, akkor egy kicsi olvasztott vajjal is kenegetheti a kezét.
Mindegy, hogy mekkora bögrével mérünk, a lényeg, hogy mindent ugyanazzal a bögrével! ;-)

Hozzávalók:

- 6 bögre finomliszt
- 2 bögre kristálycukor
- 2 bögre krémes, olvasztott vaj
- 2 tk. vaníliakivonat (vagy aroma)
- 1 tk. mandulaaroma
- 2 tojás
- 4 tk. sütőpor

Elkészítés:

1. Melegítsük elő a sütőt 170 fokra.
2. A vajat és a cukrot habverővel addig keverjük, míg a cukor elolvad benne és az egész krémes lesz.
3. Keverjük bele a tojásokat és az aromákat.
4. Egy másik tálban keverjük össze a lisztet és a sütőport, majd adjuk a nedves hozzávalókhoz.
5. Először keverhetjük egy kicsit géppel, de az összegyúrást nedves kézzel kell befejeznünk.
6. Ne hagyjuk állni a tésztát, azonnal kezdjük nyújtani és sütni. Lisztezett deszkán nyújtsuk viszonylag vékonyra a tésztát és 6-7 percre tegyük a sütőbe. A tészta nagyon világos marad, de már jó!

Egy igazán omlós, isteni vajas aprósütit kapunk.

2013. december 13., péntek

Koszorú babból

 
Elég furán hangzik, de szerintem szenzációs!
Kicsit időigényes, de én direkt kicsi koszorúalapot vettem, így még gyerekek mellett is vállalható.:-)

Hozzávalók:

-1 hungarocell koszorú
- ragasztópisztoly
- 1/2 kg fehérbab (én gyönygbabot vettem, ami sokkal kisebb, de szerintem szebb)
- szalag

A bab mennyisége persze a koszorú méretétől függ, az én kis koszorúmra elég volt 1/4 kg.

2013. december 7., szombat

Koszorú karácsonyfadíszekből

 
Hozzávalók:

- 1 hungarocell koszorú
- sok kis gömbdísz
- ragasztópisztoly
- szalag

Gondolom nem kell sokáig magyaráznom, hogy hogyan kell elkészíteni.:-)

2013. december 2., hétfő

Karamellizált almás pite

 
Az utóbbi idők legjobb almás pitéje!

Hozzávalók:

-90g kristálycukor
-1/2 kk őrölt fahéj
-csipetnyi őrölt szerecsendió
-5 nagyobb alma
-60 vaj
-2 csomag (500g) kész linzertészta
-1 nagy tojás sárgája 2 ek. vízzel felverve

1. A karamellizált almatöltelékkel kezdjük. Ehhez egy tálban keverjük össze a cukrot, fahéjat, és a szerecsendiót.
2. Az almákat hámozzuk meg, magozzuk ki, majd vágjuk vastagabb gerezdekre és jól keverjük hozzá a cukros keveréket.
3. Két adagban készítsük a karamellizált almát. A vaj felét (30g) olvasszuk fel egy nagyobb serpenyőben, majd tegyük bele a cukros alma felét. Nagy lángon pirítsuk kb 5 percig, folyamatosan kevergetve. Akkor jó, ha az alma megpuhul és karamelles-arany színe lesz.
4. Öntsük egy tálba, majd csináljuk meg a másik adag almát is. Teljesen hűtsük ki a karamelles almát.
5. A sütőt melegítsük elő 190 fokra. A linzertésztát ( ha kell) nyújtsuk ki, majd a piteformát körberajzolva vágjunk ki belőle 2 kört. Ezután tegyük az egyiket a kivajazott-lisztezett formába. Jól simítsuk bele, hogy ne maradjanak légbuborékok. Ha túllóg, a maradékot vágjuk körbe.
6. A kihűlt almát simítsuk rá a tésztára, majd a másik linzerlapot sodrófa segítségével tegyük az alma tetejére. Az alsó és a felső tészta szélét összenyomkodjuk, a maradékot levágjuk. (ezt felhasználhatjuk díszítésre, én ebből csináltam a rácsokat rá)
7. Kenjük meg a tészta tetejét a vízzel felevert tojással, majd kereszt alakban egy késsel metsszük be a közepét. (ez azért kell, hogy a keletkező gőzök sülés közben távozni tudjanak) Végül szórjuk meg a tetejét egy kis kristálycukorral.
8. 35-40 percig süssük, hogy a teteje aranyszínű és ropogós legyen. (Én az utolsó 15 percben már csak 170-180 fokon sütöttem). Ha kész, hagyjuk 15-20 percig állni, majd tálaljuk. Lehet tejszínnel vagy vaníliafagyival is. :-)



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...